ÉBEN-ORSZÁG Ady Endre emlékének Kívül a fehér bizonyosság, belül ébenfa, ében-ország, kemény és nehéz, mint a végzet, földjein varjak legelésznek, magaslesen maga a Herceg lapozgatja a lövésrendet, de fegyver nem szól, hajtó nincsen, vadász sincs, csak a Nincsen-isten, szenes avartól kongó égig ébenfa-arca feketéllik. Mutatóujját megmozdítja, s lapoz a Herceg fürge ujja, varjú száll, ha a szeme rebben, ki gondolhatná nála szebben? ki gondolhatná okosabban ezeréves, süket vadonban, mikor ő, a Nincsen: a minden, s az ő rangja, hogy megsegítsen? Csak a Herceg papírja villog, mint egy tejúton túli csillag, leszegett feje mintha bolygó, lenne fényében körbe forgó, mintha ő lenne másik isten, a fehér Van, az anti-minden, a lövésrend nagy omegája, de nevét sehol nem találja, de templomának népe nincsen, fölépített temploma sincsen, csak van pokoli ellensége, kényszerítője istenségre, kényszerítője ravaszságra, magaslesre, lapozgatásra, jóra, tökélyre, Nincsen-isten arca mögé, hogy segíthessen, míg ében alól az a másik, egyetlen ország kiviláglik