ÁLLSZ EGY ÜRES LAVÓRBAN

Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Petőfi Sándor

Onnan a plakátokon, palánkokon,
s a látóhatár vándorló peremén,
állsz egy üres lavórban, amit
úgy nevezek most: emlékezet,
állsz piros kis ingben, füstösen,
annyira hihetetlenül,
hogy meg sem látnak, miközben halomra
öldösik egymást érted, azaz:
négymilliárd-féle képmásodért, amely
"nem tud külsővé válni", nem te vagy.
Állsz egy üres lavórban, amit
úgy is hívhatnék: jövő,
gyönyörű vagy és meztelen,
tehát mulandó, elpusztítható,
hullámzol lassan, mint a hold
minden alkalmi gravitációban,
s mikor annyira önmagad leszel,
hogy önmagadról elfeledkezel,
fölismer mind, és újra megfogan
az időben a tér, a nincsben a van