Mint a csillagos ég, ha ki Rakosgatom innen oda, onnan ide mindennapi tárgyaimat, mintha oka, mintha figyelne valaki. Ki kellene borítani. Ülnek a kövön, hogy hova. De mind egyszerre önti ki. És ugyanaz a skatulya. Semmi, csak a kezem nyoma. Akárki befejezheti. Paraszt, úr, írnok, katona. Se sora, se határai. Mint a csillagos ég, ha ki. És nem találom meg soha.