Ki mondja meg neki? Beszélni a beszédért? Lobogó pántlikákat kötni a szélre? Vibrál belőle a se rossz, se jó, mintha végtelen tarló égne. Tehet-e róla? A szájtáti nép áll a füstben nagy tűzcsapókkal. Emlékezik, hogy volt valami szép, s kár kötözködni bolondokkal. Hová igyekszik? A lába előtt keskeny árok, benne az árnya. Nem lépheti át, csak a levegőt izgatja föl, terrorizálja. Azt hiszi, ő a nap, magamagát égeti el, miközben lángol? Szelíden földre térdel a világ a bejegyzett tüzektől távol. Ki mondja meg neki? Milyen idő csavar fület füle helyére? Körös-körül már ropog a tető, esik mindjárt szegény fejére. Kinek játssza, hogy korlátlan a tér s ami körbejár, bolond óra? Zárt végtelenjében mind odaér, ahol mintha már ott is volna. Úgy nézd, ahogy a szálló füst alól az ijedt állat téged nézne. Ahogy a teljesség is kihajol, ha odalett a mese vége. |