ACÉL VONÍT Várkonyi Nándor koszorújára Bot acélból hát leszúródtál vatta-időben vatta-pusztán meghajoltál hogy el ne fújja legyen lobogó legyen boglya kék eget metsző hegyoldalban fehérebb mint a papiros s repítetted mert virágoztál miként az íj a madarat fönnakadtak mind gyűrűződtek oszlopaid közt tollászkodtak beszédülve a fészekmélybe eszméltek föl acél acél de te csak néztél mosolyogtál mint a keleti istenek te voltál nem te száll a boglya viharlámpa a sarkkörön Beethoven kisér csönd acél vonít a fehér éjszakában. |