HOGY BENNE LÁSSAM

Hőköl homorú tükröd, zöld ág
robinzonkodik arcod előtt,
hajladozik, mert te a földet
érzed inogni talpad alatt.
Szakad a víz kő magasából,
függönyében a pisztráng fölfelé,
ne tátsd el a szád, foncsorozott
pórusaid közén is látszom.
Állok az illatos hunyor
kelyhében, zölden magam is,
kezemben nem kő, lencsés masina,
megörökítem mozdulataid.
Fényét-árnyékát hazaviszem,
kifüggesztem Illatos Hunyorország
hegy és vízrajzi térképe alá,
hogy benne lássam most már örökre,
benne is! a te ablaküveget
gyalázó tekinteted
fagyában az eltévedt zöldet,
a vízesésben fölfelé halat,
illatos hunyorba rejtett magamat.