Az angyal fölszólalása Martyn Ferenc: Lovas, karddal című képére Itt megállj! ide nem szól igazolvány, itt a csontokat homok födi, nyílnak-csukódnak, ha átmégy rajtuk, nincsenek, ha megfognád őket, itt ribanckodás a lét, a mozdulat a fény minden színét kihasítja belőled, ha maradsz, itt a szó, mint a sokk, fölépíti benned a hülyét, és vigyorogsz, nehogy a föld lecsússzon válladról, ha fordul, itt a fejed is láb lesz, szaladsz, hogy a kerítés másik oldalára írhasd: szabad vagyok, itt a félelem borostyánba zárt kígyó, csúszkál szíved fölött, és rámutatnak, ha elfelejted, itt a szerkezet, mint a rend modellje foglal magába, s ha kételkednél, megcsikordul, itt lejt a pálya, nehézkedés visz mindent egy táguló völgy garatjába, itt nem lehetsz az, aki vagy, mert mindenkin álca, innen ne a farsangi bálba, hanem hátra, hátra, a barom orrába feszített karikába, bele a megtartó magányba, passzusok alá, csontok alá, a halál alá, te gyáva, ha emlékszel még az irányra, s elhiszed, hogy nem vagy örökre bezárva.