Az idegenvezető a főtérre ér

Nézze, uram, én akár versben is
elmondhatom, hiszen már annyiszor,
de így sem, úgy sem érthető,
csak állnak itt a köpködőn
naponta, miközben
megint vesztett a csapat,
s nem kapni tökmagot,
nézik a csodás seggeket,
mintha a döntő ütközet
nem történt volna meg,
s nyerhettek volna, ha,
pedig az ott a harcban elesett
polgárok névsora,
és egyre több a lapos mellű nő,
holott ők még az anyatejjel
szívták magukba, istenem,
mindig a múlt,
bár ismerek
egy három éves srácot, aki,
ha egy szép női feneket lát,
odaszalad és, hogy is mondjam, rávág,
mi őbenne bízunk, uram,
és ennek már nagy hagyománya van,
tehát mondhatom versben is,
ha valamit nem értene,
nem biztos, hogy igaz,
de úgyis megismétlem, vegyük
példának a lengyelnadrágot,
tudja-e,
mi az?
s mért lett divat
itt is, a mi kis városunkban,
ezerkilencszázharminckilencben,
s mért jártak bocskaiban,
akik ma farmerben, uram?
látja, ez az,
vagy például a török bugyogót
mért nem viselték Marcaliban
és Kolozsváron,
mármint a magyarok?
ámbár ez után még
kutatnom kell, mindent
kellene tudnom, soha
ennyi idegen, soha
ilyen kevés idő, uram,
amikor ezt a városházát
Ferenc József is avathatta volna,
s még mindig hasonlít a Burgra,
de más furcsaság is
bőven akad,
nézi-e a gyönyörű lábakat?
villognak, mint a radarantennák,
jelzik a repülőket, a pacsirtát,
s a szülőszobák padlója alá rejtett
kilövőhelyeket,
még a szárnyasrakétákat is, uram,
ha ezt fölfogja, ördöge van,
de megsértem,
higgye el, magam is
abból élek, hogy nem értem,
csak nézem,
csak állok itt a köpködőn,
naponta, miközben
megint vesztett a csapat,
s nem kapni tökmagot,
egyébként ezt a katedrálist,
ezt is István király,
igen, igen, a kölni dóm,
csakhogy ki tudja?
a lóhere alakú szentély
keletről származott
a Rajna vidékére is,
és ahol az a nő
lehajol most, szépívű tomporánál
valamennyi kő
legalább ezer éves,
ennyit még, uram, az egészhez.