Dől a távcsőből a remény

Ott, ahol elhajlik a fény,
csillagok feküsznek hanyatt,
ott van a hiányzó anyag
a lyukas semmi közepén.

Dől a távcsőből a remény,
hogy akkor, hogy lám, hogy nocsak,
hogy tizenkettő egy tucat,
és idő csak, meg lelemény.

Nézem az eget, mintha én,
én fognám a sugarakat,
s hogy össze van, s hogy az a nap,
hogy melyik ág akad belém.

Hogy minden a másik felén,
csak innen viszi a huzat.