A koponyám csúcsáig ér Nagy sivatagi oszlopok. Felettük üres és fehér. Roszog a fogam közt a tér, csigolyáimban a homok. Emelkedem és szikkadok. A koponyám csúcsáig ér. Ami lehetne a tenyér, valami malomkő forog. Szemem mögött is csillagok. Milliónyi szikra a vér. Macska szájában az egér, a sajgó boltozat vagyok. Azt hiszem, összeroppanok. Viszi a tüdőmet a szél