Ha összekötök annyi fényt

Ha összekötök annyi fényt,
mondjuk, egy ablakkal, ahogy
kötéllel egy kéve zabot,
a formával a költeményt.

Ha nem érdekel, hogy miért,
csak megszorítom, mint a hold,
s merthogy nyakig benne vagyok,
lehet érezni a reményt.

Ha a valóság végeként
elkapom a pillanatot,
s élvezem, amit gondolok,
az anyagban a leleményt.

Ha kitalálom a mesét,
már nem is olyan nagy dolog